MORfondírozó

Archive for the 'tetszett' Category

Hellboy Animated: Sword of Storms

Posted by MorTuadh on 12th április 2008

Sword of Storms

Lassan véget ér a hosszú várakozás és itt lesz az új Hellboy mozifilm. Addig is azonban tökéletes módja a türelmetlenség csillapításának a Hellboy Animated sorozat eddigi 3 részének megtekintése.

A sorozat első darabja a Sword of Storms, amely 2006-ban jelent meg. A második rész 2007-ben jött ki, és a Blood and Iron címet viseli. A harmadik történet pedig az Iron Shoes, amely csak egy pár perces kis rövidfilm, és extraként található a Blood and Iron DVD-n. Az IMDb szerint még ebben az évben meg fog jelenni az újabb rész, The Phantom Claw címmel. Úgy legyen.

Eddig még csak a Sword of Storms című részt láttam, de ez nagyon tetszett A mozifilmből már megismert szereplők mind megjelennek benne, a rajzok jól visszaadják a Hellboy és a BPRD képregényekből már megszokott stílust, a történet érdekes, néhol kicsit humoros is. Kell ennél több? :)

A sztoriról röviden, spoilerek nélkül: Hellboynak és a BPRD csapatának két, a japán mondákban szereplő démonnal kell szembeszállniuk, akiket régen egy szamuráj bebörtönzött a mágikus kardjába, ám most vissza akarnak térni a Földre, és rá akarják szabadítani a világra a sárkányokat.

7/10

Sword of Storms

Posted in rajzfilmek, comics, tetszett | 3 Comments »

The Eye

Posted by MorTuadh on 9th április 2008

The Eye

Brrr. Nem semmi film volt. Párszor a frászt hozta rám.

A főszereplő Sydney Wells, aki öt éves kora óta vak. Végrehajtanak rajta egy műtétet, és visszanyeri a szeme világát. Azaz nem is annyira a sajátját, hanem inkább a donorjáét… ugyanis elkezd fura dolgokat látni… innentől kezdve pedig szépen halad előre a film, állandóan a hideg futkosott a hátamon közben.

A főszerepben Jessica Alba, aki természetesen gyönyörű mint mindig. A film kedvéért persze néha próbálták elcsúnyítani, de nem jártak túl sok sikerrel. :)

Ez bizony egy nagyon jó film. Ha szereted az ötletes sztorikat és nem félsz egy kis borzongástól, akkor feltétlenül megéri megnézni. És nézzétek meg jól a plakátot, mert szerintem sikerült visszaadni vele a film hangulatát.

8/10

Posted in mozifilmek, tetszett | No Comments »

Brandon Hackett Erdőhold könyveiről

Posted by MorTuadh on 6th április 2008

ErdőholdNemrég fejeztem be Hackett monumentális űroperájának második kötetét, és feltétlenül írnom kell róla pár sort.

A történet A Negyedik Gyarmat és Az Ötödik Gyarmat c. könyvekben megismerhető wancten nép sorsának alakulását mutatja be évszázadokkal a korábbi regények után. A wanctenek régen a Wanctena bolygón éltek, ám jöttek a meuhrik és leigázták őket. Egy sikeres lázadás után a wanctenek egy része elhagyta szülőbolygójukat és átköltöztek a Whainellre. A Whainell közelében azonban megjelenik egy vándorló fekete lyuk, amely elpusztítja a Napot. A kozmikus események hatására a Whainell kilőködik a naprendszerből és sodródni kezd a világűrben. A wanctenek a lakhatatlanná vált bolygó felszínéről leköltöznek egy mesterséges barlangrendszerbe és ott próbálják átvészelni a katasztrófát. Egy évezredes sodródás után aztán a Whainell egy lakható világ, az Erdőhold közelébe ér, és a wancteneket teljesen elbűvöli a lehetőség, hogy kijöhetnek a barlangokból, átköltözhetnek és maguk is a felszínen élhetnek. A probléma csupán az, hogy az Erdőholdon értelmes lények élnek…

Erdőhold uraiEz a történet kiindulópontja. A regényekből megismerhetjük a két különböző, ám mégis annyira hasonló nép találkozásának krónikáját. A cselekmény nagyon izgalmas, akciódús, emellett azonban megjelennek benne bőven igazán elgondolkodtató kérdések is. A szereplők igazán jól lettek ábrázolva, a főhősökkel nagyon könnyen azonosulni lehet, emellett azonban nem minden fekete vagy fehér, vannak benne bőven “szürke” jellemek is. Igazán érdekesen mutatja be, hogyan ébrednek rá a wanctenek és az erdőholdiak, hogy a jövőjük záloga, ha összefognak.

Külön öröm volt számomra, hogy a regények egy világon játszódnak Hackett korábbi történeteivel. Sajnálatos azonban, hogy az író honlapját böngészgetve olyan érzésem volt, hogy afféle ifjúkori tévelygésként beszél A poszthumán döntést kivéve minden művéről, és ezek után nem sok esélyt látok az évekkel ezelőtt beígért folytatásra. Vagy ha mégis, az már nem az a Hackett lesz, akinek a műveit megszerettem. Pedig nagyon jó lenne kézbe venni az A halhatatlanok legendája c. regényt.

Posted in sci-fi, könyvek, most olvastam, tetszett | 6 Comments »

Stargate Atlantis - 4×17

Posted by MorTuadh on 21st február 2008

Wááá, ez mekkora volt már, csak úgy kapkodtam a fejem. Teal’c kontra Ronon, Teal’c és Ronon kontra Wraith-ek. És igen, végre valaki megjegyezte Teal’c-nek, hogy túl gyakran használja azt a bizonyos szót.

Eddig az évad legjobb része volt. Indeed.

Posted in sci-fi, sorozatok, tetszett, spoilerzóna | No Comments »

Robert Jordan: Új tavasz

Posted by MorTuadh on 20th február 2008

Új tavaszJó ideje elkezdtem már olvasni ezt a könyvet, sajnos mostanában nem nagyon volt időm ilyesmire. De ma reggel munkába menet, pont akkor fejeztem be az utolsó sorokat, amikor a buszom beért az állomásra. Tökéletes időzítés. :)

Robert Jordan néhány éve A Kedvenc írómmá lépett elő, így, nagy betűkkel, köszönhetően Az Idő Kere elnevezésű monumentális fantasy sorozatának, melynek terjedelme mellett a Gyűrűk Ura szégyenkezve elbújhat.

A sorozat számos dologban szakít a fantasy már megszokottá vált hagyományaival. Nincsenek benne elfek, orkok, törpék, stb… Nagyrészt csak emberek élnek ezen a világon, valamint kis számú ogier népesség, és a Sötét Urat szolgáló trallokok, akik embertestű, állatfejű fura lények. Másik furcsasága a sorozatnak, hogy nincs benne a megszokott értelemben vett mágia. Persze itt is van ehhez hasonló dolog, mégpedig az ún. Egyetlen Hatalom, ez azonban szerintem alapjaiban sokkal inkább hasonlít a Star Wars-ból megismert Erőhöz, persze óriási mértékben átalakítva, továbbfejlesztve. Harmadszor pedig, nincs vallás. Az emberek tisztelik a Teremtőt, és félik a Sötét Urat, de nincsenek templomok, papok.

A történet szerint a Teremtő valamikor régen bebörtönözte a Sötét Urat, aki persze nagyon szeretne innen kiszabadulni, és folyamatosan próbálkozik. Egyik ilyen próbálkozását szintén nagyon régen Lews Therin és társai sikeresen megakadályozták, és a Sötét Úr börtönét lezárták, ám a gonosznak még sikerült megrontania az Egyetlen Hatalom férfiak által használt részét, a saidint, és innentől kezdve minden hatalomhasználó (fókuszáló) férfi előbb-utóbb megőrül. Éppen ezért a nők - akik a Hatalom másik felét, a szerencsére tisztán maradt saidart használják -, vadásznak a fókuszáló férfiakra, hogy megóvják a világot a pusztító hatalommal rendelkező őrültekről.

Jóslatok szólnak arról, hogy amikor a Sötét Úr börtöne újra gyengülni kezd, Lews Therin lelke újjá fog születni, és az Utolsó Csata csak akkor dőlhet el az emberiség javára, ha maga az Újjászületett Sárkány is jelen lesz.

Ebben a környezetben indul a sorozat. Az első kötetekben megismerkedhetünk egy fiatal fiúval, aki - ahogy az ilyen könyvekben már csak lenni szokott -, nagy dolgokra hivatott. Azt hiszem nem lövök le nagy poént ha elárulom, benne születik újjá Lews Therin lelke. Emellett megismerkedhetünk néhány barátjával is, akik később még nagyon fontos szerephez fognak jutni. Aztán ahogy telik az idő, főhősünk megismerkedik saját sorsával, megtanulja használni az Egyetlen Hatalmat, és teljesen belegabalyodik az Egyetlen Hatalmat használó nők - ahogy a sorozatban nevezik őket, az aes sedaiok -, valamint a Sötét Úr és szolgáinak intrikáiba.

Robert Jordan könyvei valami hihetetlen részletességgel lettek megírva, a sorozat eddig kb. 20 könyvből áll, a pontos számot most éppen magam sem tudom. A terjedelemmel együtt jár az is, hogy még soha nem tudtam egy könyvben sem ilyen jól megismerni és ennyire megszeretni a szereplőket mint itt.

Sajnos néhány hónapja a Mester eltávozott közülünk, és élete fő művét már soha nem fejezheti be. Özvegye azonban a jegyzetek alapján, ahogy hallottam már megtalálta azt az írót, aki lezárja a sorozatot.

Az Új tavasz című kötet afféle későn megírt előzményként szolgál. Kb. 16-17 évvel játszódik korábban, mint a többi rész. Bemutatja két fiatal aes sedai életét, akik elindulnak megkeresni az Újjészületett Sárkányt. Persze majd csak sok-sok évvel később fognak célba érni, a sorozat 1. könyvében.

Nem volt rossz ez a rész, de Jordan többi munkáját meg sem közelítette. Mindazonáltal persze nagyon jó volt újra elmerülni a kedvenc világomban, és nagyon érdekes volt megismerni néhány későbbi szereplő “fiatal éveit”.

Posted in könyvek, fantasy, most olvastam, tetszett | 2 Comments »


SEO, Friss hírek, információk, Napellenző, Sci-fi & fantasy news, Szemüveg, női magazin. Üzleti ADSL
Joomla Toplista SG.hu