Jó ideje elkezdtem már olvasni ezt a könyvet, sajnos mostanában nem nagyon volt időm ilyesmire. De ma reggel munkába menet, pont akkor fejeztem be az utolsó sorokat, amikor a buszom beért az állomásra. Tökéletes időzítés. 
Robert Jordan néhány éve A Kedvenc írómmá lépett elő, így, nagy betűkkel, köszönhetően Az Idő Kere elnevezésű monumentális fantasy sorozatának, melynek terjedelme mellett a Gyűrűk Ura szégyenkezve elbújhat.
A sorozat számos dologban szakít a fantasy már megszokottá vált hagyományaival. Nincsenek benne elfek, orkok, törpék, stb… Nagyrészt csak emberek élnek ezen a világon, valamint kis számú ogier népesség, és a Sötét Urat szolgáló trallokok, akik embertestű, állatfejű fura lények. Másik furcsasága a sorozatnak, hogy nincs benne a megszokott értelemben vett mágia. Persze itt is van ehhez hasonló dolog, mégpedig az ún. Egyetlen Hatalom, ez azonban szerintem alapjaiban sokkal inkább hasonlít a Star Wars-ból megismert Erőhöz, persze óriási mértékben átalakítva, továbbfejlesztve. Harmadszor pedig, nincs vallás. Az emberek tisztelik a Teremtőt, és félik a Sötét Urat, de nincsenek templomok, papok.
A történet szerint a Teremtő valamikor régen bebörtönözte a Sötét Urat, aki persze nagyon szeretne innen kiszabadulni, és folyamatosan próbálkozik. Egyik ilyen próbálkozását szintén nagyon régen Lews Therin és társai sikeresen megakadályozták, és a Sötét Úr börtönét lezárták, ám a gonosznak még sikerült megrontania az Egyetlen Hatalom férfiak által használt részét, a saidint, és innentől kezdve minden hatalomhasználó (fókuszáló) férfi előbb-utóbb megőrül. Éppen ezért a nők - akik a Hatalom másik felét, a szerencsére tisztán maradt saidart használják -, vadásznak a fókuszáló férfiakra, hogy megóvják a világot a pusztító hatalommal rendelkező őrültekről.
Jóslatok szólnak arról, hogy amikor a Sötét Úr börtöne újra gyengülni kezd, Lews Therin lelke újjá fog születni, és az Utolsó Csata csak akkor dőlhet el az emberiség javára, ha maga az Újjászületett Sárkány is jelen lesz.
Ebben a környezetben indul a sorozat. Az első kötetekben megismerkedhetünk egy fiatal fiúval, aki - ahogy az ilyen könyvekben már csak lenni szokott -, nagy dolgokra hivatott. Azt hiszem nem lövök le nagy poént ha elárulom, benne születik újjá Lews Therin lelke. Emellett megismerkedhetünk néhány barátjával is, akik később még nagyon fontos szerephez fognak jutni. Aztán ahogy telik az idő, főhősünk megismerkedik saját sorsával, megtanulja használni az Egyetlen Hatalmat, és teljesen belegabalyodik az Egyetlen Hatalmat használó nők - ahogy a sorozatban nevezik őket, az aes sedaiok -, valamint a Sötét Úr és szolgáinak intrikáiba.
Robert Jordan könyvei valami hihetetlen részletességgel lettek megírva, a sorozat eddig kb. 20 könyvből áll, a pontos számot most éppen magam sem tudom. A terjedelemmel együtt jár az is, hogy még soha nem tudtam egy könyvben sem ilyen jól megismerni és ennyire megszeretni a szereplőket mint itt.
Sajnos néhány hónapja a Mester eltávozott közülünk, és élete fő művét már soha nem fejezheti be. Özvegye azonban a jegyzetek alapján, ahogy hallottam már megtalálta azt az írót, aki lezárja a sorozatot.
Az Új tavasz című kötet afféle későn megírt előzményként szolgál. Kb. 16-17 évvel játszódik korábban, mint a többi rész. Bemutatja két fiatal aes sedai életét, akik elindulnak megkeresni az Újjészületett Sárkányt. Persze majd csak sok-sok évvel később fognak célba érni, a sorozat 1. könyvében.
Nem volt rossz ez a rész, de Jordan többi munkáját meg sem közelítette. Mindazonáltal persze nagyon jó volt újra elmerülni a kedvenc világomban, és nagyon érdekes volt megismerni néhány későbbi szereplő “fiatal éveit”.
Ma reggel, a buszon kezdtem el olvasni a könyvet, de már az első bekezdéseknél éreztem, hogy ezt jobb lett volna messze elkerülnöm. Kár érte, mert a történet nagyon érdekelt volna. Valamilyen katasztrófa után az emberiség visszasüllyed középkori állapotokba, s ennek a kornak a Kárpát-medencében élő népei a szereplők. Csábító alapfelállás. Csupán annyi a baj, hogy az író stílusa nekem nagyon nem fekszik. A túlzott, erőltetett, fennkölt szóhasználat teljesen élvezhetetlenné tette a könyvet. Szenvedtem vele pár fejezetet, aztán feladtam. Megy vissza a polcra, hátha egyszer majd változik annyit az ízlésem, hogy be tudjam fogadni Bán Mór stílusát, addig meg jó lesz polcdísznek. Én azért még reménykedem, mert ilyen sztoriért tényleg kár lenne…. talán… majd pár év múlva…