Posted by MorTuadh on 30th március 2008
Mint azt láthatjátok, a blogom külsőleg kissé újjászületett. Beüzemeltem a Google AdSense szolgáltatást, és ehhez skint kellett váltanom, mert a korábbi nem támogatta. Így utólag nem is bánom a dolgot, mert rátaláltam erre a skinre, amit mintha csak én készítettem volna, pont olyan lett a blog amilyennek az elején megálmodtam. Nem is értem, eddig hogy kerülte el a figyelmemet.
Arra is rájöttem hogyan lehet sorkizártan írni, szóval a postok mostmár szebbek lesznek. Már csak a korábbi írásaim átdolgozására kellene rászánnom magam, ha nem lennék olyan lusta…
Posted in blogdolgok | 2 Comments »
Posted by MorTuadh on 24th március 2008
Kihagytam egy kis időt, nem nagyon értem rá írogatni. Egyetem, munka, egyesületi dolgok… volt mit csinálnom. De közben folyamatosan gyűltek bennem a gondolatok, amiket meg akarok osztani veletek, szóval ne féljetek, pótolok mindent. Időközben elolvastam Sheenard egy újabb könyvét, amiről feltétlenül írnom kell, láttam pár filmet amik szintén megérnének pár sort, és emellett… na inkább el se mondom, maradjon meglepetés. Legyen elég annyi, hogy hamarosan következik egy élménybeszámoló egy rendezvényről, ahol nagyon jól éreztem magam.
Posted in blogdolgok | No Comments »
Posted by MorTuadh on 17th február 2008
Majd fogok írni. Erről, arról, amarról, ami éppen eszembe jut. Mondjuk egyelőre tökmindegy, mert úgyse olvas most senki. Később talán lesz majd 1-2 kóbor lélek, aki erre jár
Mi várható? írások filmekről, sorozatokról, sci-fi-fantasy könyvekről, szerepjátékról, meg bármi másról.
Posted in blogdolgok | 11 Comments »